Számos kutatás alátámasztja azt a tényt, hogy a fehérje fogyasztás az izmok növekedését segíti elő, sőt mi több fehérje nélkül egyáltalán nem tudjuk izmainkat fejleszteni. Ezen felül több jótékony hatása is van szervezetünkre, melyek mellett nem érdemes elmenni. Nézzük, mik ezek.

Ha edzőterembe jársz, nyilván találkoztál már olyan emberekkel, vagy épp a családtagjainkkal, aki óva intenek a fokozott fehérje bevitelétől, miszerint a túlzott fehérje fogyasztásnak máj- és vesefunkció károsító hatása van. Ezek a vélemények igazából egy kicsit túlmisztifikálások, illetve a szervezet működésének hiányában születnek, viszont mint minden másban is, ebben is mértéket kell tartani, a fizikai aktivitás függvényében.

Kutatás

Koreai kutatók 18 húszas éveiben járó fiatalt vizsgáltak meg, akik azelőtt soha nem végeztek súlyzós edzést. Két részre bontották őket, viszont mindkét csoport ugyanaz a 12 hetes közepes és közép-magas nehézségű edzéstervet kapta.

Az egyik csoport egy átlagos étrendet kapott, ahogyan körülbelül az átlagember táplálkozik, az összes napi kalória-bevitel százalékosan: 60% szénhidrát, 15% fehérje, 25% zsír. A másik csoportnak egy fehérjében dúsabb étrendet kellett tartania: 55% szénhidrát, 30% fehérje, 15% zsír. Összességében ugyanannyi a napi kalória mennyisége, csak egy másabb elosztásban, ahol láthatjuk, hogy dupla mennyiségű fehérjét visznek be.

A 12 hetes program elteltével a következőket vették észre azokon, akik magas fehérjebevitellel edzettek:

- Száraz izomtömeg növekedése

- Drámai növekedési hormon-szintemelkedés

- Tesztoszteron szérum koncentrációjának növekedése

- Testzsír százalék csökkenése

- Inzulinérzékenység nagyfokú javulása

- A koleszterinszint (HDL/LDL) arányának javulása.

A hagyományos étrendet követők körében ezek a pozitív változások nem mutattak számottevő változást.

Tehát ahhoz, hogy a hormonális egyensúlyunk, testkompozíciónk, anyagcserénk, energiaellátásunk megfelelő lehessen, magasabb fehérje-bevitelt kell produkálnunk. Ezt elérhetjük húsfélék, tojás, túró, hal fogyasztásával, illetve nagy segítségünkre lehetnek a fehérjeporok, melyek igen praktikusak és könnyedén, választható ízekben nagyobb protein mennyiséget tudunk bejuttatni szervezetünkbe.