Szeptember 23-24-ikén került megrendezésre a Pro Nutrition Grand Prix 2017 nagyszabású színvonalas testépítő-fitnesz verseny. Mivel a Pro Nutrition táplálék kiegészítő cég jelenleg a legjobb eladásokat produkálja a Román piacon, így piacvezetőként egy komoly, magas szintű és jelentős pénzdíjakkal járó versenyt szervezett. A jelentős, több ezer eurós díjazásnak köszönhetően a versenyzők körében is igen közkedveltté vált a rendezvény, több komoly nevet is felsoroltatott az indulók sorai közt.

Az egyik ilyen versenyző a már többször nemzetközi szinteken is bizonyított Dudás Ádám volt, akitől sikerült néhány információt szereznünk, hogy miként készült a versenyre valamint mik a további céljai. Ádámnak sikerült megnyernie a +100 kg-os kategóriát valamint az Open-ben is diadalmaskodott a többi kategória győztes között. A kategóriájában profi szintű Iráni versenyzőket sikerült maga mögé utasítania, ami egy komoly és kiemelkedő eredmény.

 

Milyen diétát követtél a versenyfelkészülésed során?
A diétám során elsősorban a szénhidrát-fehérje arányára figyeltem, fokozatosan csökkentettem a szénhidrátot és emeltem a fehérjebevitelt. Az étkezéseim nagy részét a jól bevált csirkemell+rizs kombináció tette ki, ezen kívül tojásfehérje rudat fogyasztottam sokat, valamint fehérje izolátumot és zabpelyhet. A zsírbevitel mindig minimális volt, az is Omega-3 és CLA tabletta formájában.

Hány hetet diétáztál a verseny előtt?
Mivel viszonylag jó formát sikerült tartani a rövid tömegelésem során is, ezért nem volt szükség hosszú diétára, mindössze 6 hetet diétáztam.

Milyen súllyal mérlegeltél?
104kg-al mérlegeltem szombat délelőtt, -2kg kb. a cipő és a hosszú nadrág, ami rajtam volt, tehát kb. 102kg lehettem

Mennyire vagy megelégedve a versenyre hozott formáddal?
Sosem látom magam elég jónak, de hozzáértők véleménye alapján az eddigi legjobb formám hoztam, megvolt a szárazság és tömegből sem vesztettem.

Hogy tetszett a rendezvény/verseny?
Nagyon tetszett és nagy élmény volt részt venni rajta most is! Már nem először indulok a Pro Nutrition Grand Prix-n, 2014-ben is sikerült megnyernem az abszolút bajnoki címet és már akkor tudtam, hogy mindenképp fogok még indulni ezen a versenyen.

Kiemelkedő díjazás, jó szervezés, lelkes közönség (nagyon sok közös kép készült a nézőkkel) és persze a hab a tortán a nívós bankett, ahol minden versenyző finomabbnál finomabb ételkülönlegességeket kóstolhatott végig.

Látsz a fejlődést az előző szezonodhoz képest?
Ennyi év után nehéz újat mutatni de, úgy érzem, most sikerült elkapni a fonalat és egy élesebb teltebb formát sikerült összehozni.

Mik a további célijaid ebben a versenyszezonban?
A következő versenyem október 8-án Kínában lesz a Goldentimes China , ami egy PCA által szervezett magas díjazású verseny. Ide egyedüli magyarként megyek, már maga az út is kalandos lesz oda J

A testépítő berkekben szinte mindenki által ismert és elismert komoly szaktekintéllyel bíró Vida Zoltán is több versenyzőt hozott el a megmérettetésre. Egyikük Süli József volt, aki komoly erőemelő múlttal rendelkező versenyző, akinek sikerült a Masters +100 kg-os kategóriában győzedelmeskednie, szintén nagyon felkészült Iráni testépítőket is megelőzve.

Vele is készítettünk egy rövid interjút, ahol elmondta, hogy miként készült, kik segítették valamint mely versenyeken indul még ebben a szezonban.

„A diétám összeállításában a felkészítő edzőm Vida Zoltán segített. A verseny közeledtével fokozatosan csökkentettük a szénhidrát mennyiséget. Mivel gyorsan száradó típus vagyok, így az utolsó heten se kellett drasztikusan visszavenni. Ami jelentősebb változás volt az étrendembe, hogy az utolsó héten több halat fogyasztottam, mint amúgy normális esetben szoktam.
106,5kg-al sikerült mérlegelnem, de a formámmal nem vagyok 100%osan elégedett, mivel maximalista embernek tartom magam és ezen a versenyen a forma csak 80%osra sikerült, mert kutyafuttában kellett felkészüljek az edzőm Vida Zoltán javaslatára, amit már utólag nem bánok. Mindössze 3,5hetem volt rá, hogy színpadképes formát hozzak. A versennyel maximálisan elégedett vagyok, tökéletes volt a versenyszervezés és a vendéglátás màr-már fényűző volt!  A következő célom, hogy a Budapesten október 28.-an rendezett Body Sport kupán tökéletesebb formával állhassak dobogóra, és ha ez sikerül, akkor szeretnék indulni szintén Magyarországon rendezett WABBA Világbajnokságon is. „

 

 

 

Minden induló versenyző Pro Nutrition ajándékcsomagot kapott. A verseny vonzáserejét mi sem mutatja jobban, mint az összesen 367 versenyző, melyek közül 297 csak testépítő és fitneszversenyző volt!